Can't keep it, can't keep it, can't keep it alive

borzasztó éjszakám volt. nagyon szörnyű rémálmaim voltak. általában szeretem őket, de most a szokásosnál élethűbb volt és ez megviselt. már alapvetően az kiborított amire a későbbi sztori épült. osztálykiránduláson voltam az egyetemi csoporttársaimmal és a középiskolás tanáraimmal... (ha lehetne választani akkor inkább vágják le egy ujjamat vagy akár kettőt is ehelyett...)
az álmom következő szakaszában egy mezőn kellett átmenni, amelyik tele volt medvecsapdákkal. nem a klasszikus medvecsapdákkal, hanem olyanokkal amit az álmom kreált. kb térdig érő fűben mentünk és ezek még az alatta lévő humusz rétegbe is be voltak ásva. mondanom sem kell, hogy valamerre Izland felé mentünk egy leginkább szavannára hasonlító tájon, de ez lényegtelen (senkinek nem lett baja a mezőn). én egy üregben találtam egy régi polaroid gépet, ami képes volt videót is lejátszani. ez ám a technikai fejlődés. elkezdtem nézegetni a képeket és azt látom, ahogy egy férfi megöl egy idősebb nőt egy baltával, majd egy kisbabát. akkor már kicsit kivoltam. elmondtam ezt a volt ofőmnek, aki erre elmesélte, hogy van egy helyi sztori erről a családról és a gyilkost sosem találták meg. fasza. visszaindultunk a szállásra, ugyanis elkezdtek viharfelhők gyülekezni. visszaúton persze kiment a bokám és otthagytak a táborban, hálistennek nem egyedül, hanem egy csoporttársammal(kb az egyetlennel akit szeretek).
Edit elment táskákat nézegetni és azzal a hírrel jött viszza, hogy a táskaboltban dolgozik a férfi aki megölte a nőt és a gyereket... jah és nem mellékesen a szállásunk tulajdonosa a legjobb barátja. ok, gondoltuk bezárkózunk a szobánkba, valahogy kibekkeljük a dolgot. persze. nyilván ilyen egyszerű az élet. megjelent Fannika (ő az én tündérvirágszál kiskutyám) és kiszökött az ajtón amit mi épp becsukni készültünk. nyilván rögtön utána rohantam, mikoris megláttam a baltás férfit, véres trikóban, ahogy a baltát a földön húzva jön felénk. ráordítottam Fannusra (amit egyébként sztem még sosem csináltam), és sikerült elkapnom, majd befutni a házba. az ajtó nyilván nem volt elég erős, de hálistennek volt ott egy törött felmosórúd amit sikerült a férfi szívébe döfnöm. király. meghalt, end of story. hát nem. a tulajdonos közölte, hogy ezzel csak egy éjjelre tartom távol, amíg itt vagyunk minden éjjel visszajön majd, hogy megöljön, vagyis minden éjjel meg kell ölni, ha nem akarunk meghalni. bazdmeg.
másnap éjjel, már előre féltünk, hogy mi lesz, éppen csukjuk a szállás kapuját(most a külső vaskaput, nem tudom, hogy miért), mikoris Jackson Rathbone egyszerűen áthajt a résen egy biciklivel. neeeee. Editnek mondtam, hogy azonnal menjen utána, meg fog halni ha nem segít neki, addig én elterelem a gyilkos figyelmét. eközben az álmom átváltott külső szemlélő pozícióra, és azt látom, hogy Edit már egy temetőben van és keresi az egyik sírkő mögé elbújt, reszkető Jackson Rathbonet, miközben egy számomra ismeretlen(de nagyon jó) dalt énekelget, melynek az a szövege, hogy can't keep it, can't keep it, can't keep it alive. nájsz. vissza a saját fejembe, a gyilkos már áttörte a kaput és csapdos felém a baltával. hopp, lekapja a bal kezem. az utolsó képkocka amire emlékszem az az, hogy látom amint a fejem felé suhan a balta éle. akkor ébredtem sírva. penetráns.

valaki öleljen meg :(